Tanárok. Azok az emberek, pedagógusok, akik azt választották hivatásuknak, hogy nevelik, tanítják a gyerekeket és ezzel megalapozzák az újabb és újabb fiatal generációk gondolkodását. A tanáraink tehát értünk és a jövőnkért dolgoznak, így talán az egyik legfontosabb munkát végzik nap mint nap. A következő interjúban arra kerestem a válaszokat, hogy hogyan látják a diákok a tanárok jelenlegi helyzetét. Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai Hajdu Zalán (9. osztály), Puja Jázmin (10. o.), Besenyei Luca (11.o), és Varga Judit (12.o) vállalták, hogy megosztják a véleményüket és tapasztalataikat.

Miről szól szerintetek a tanársztrájk?

Zalán: Én úgy tudom, hogy alapvetően az alacsony bérezésből indult ki ez az egész helyzet, illetve a médiában is legtöbbször ezt hallom vissza.

Jázmin: A bérezés szerintem is egy nagy probléma, de emellett a sztrájk a megbecsülésről is szól, illetve annak hiányáról.

Judit: Így van, a megbecsülés lenne a kulcs. Az a probléma, hogy amíg mindenki azt gondolja, hogy a tanárok csak megtartanak hat órát, majd hazamennek kávézgatni, addig nem lehet valódi változást elérni.

Luca: Az alacsony bérezés annak a jele, hogy az ország sem tiszteli már úgy a tanárokat, mint a szüleink korában. A megbecsülés hiánya abban is megnyilvánul, hogy mindenben le vannak korlátozva. Nem dönthetik el milyen könyvből tanítanak, vagy hogy melyik anyagot milyen hosszan szeretnének tanítani.

Z.: Igen, minél több anyagot kell leadniuk, minél kevesebb idő alatt. Magolunk és nem tudunk részletesebben elmélyedni egy-egy anyagban. De mi gondolkodni akarunk, nem futószalagon legyártott robotok lenni pár papírral a kezünkben.

Miért tartjátok fontosnak, hogy ti is kiálljatok a tanárok mellett?

Judit: Ez elsősorban a mi ügyünk. A mi feladatunk, hiszen ez valójában a mi jövőnkről szól. Segíteni kell a tanárainkat ebben a küzdelemben nem csak együtt érezni velük, hanem tenni is. Nem csak azért kell kiállni a tanárok ügye mellett, hogy megfelelő bérek legyenek, hanem mert mindig a fiatalság fogja alakítani a jövőt. Milyen jövő vár ránk, ha nem kapunk megfelelő alapokat az életünkhöz? Van egy pont, ami után nem várhatjuk, hogy mindent a tanáraink oldjanak meg. Ez a pont most jött el. Ez nem egy liberális hiszti. Csak akkor van esélyünk a változásra, ha elegen vagyunk, elég hangosan és elég radikálisan lépünk fel. 

Jázmin: Én azt tapasztalom, hogy nincs valódi jövőképünk. Nagyon nehéz eligazodni, ha nincs mellettünk valaki, aki mutatja az utat. Ennyi idősen, és pláne ebben a helyzetben rettentően nehéz a saját jövőnkön gondolkozni.

Beszéltetek a tanáraitokkal a sztrájkokról? Volt, aki nem tartott nektek órát?

Jázmin: Sok tanár hozza fel a témát az órákon, és mi is látjuk rajtuk, hogy egyre jobban el vannak keseredve.

L: Sajnos ennek ellenére azt látom, hogy nem mernek cselekedni. Nekünk például mindenki megtartotta az óráját.

Z.: Nekünk is így volt, maximum olyan volt, aki a lyukas órájában jelentette be magát, hogy sztrájkol, vagy bejelentette magát, de mégis bejött. Valahol ez nagyon szép, hiszen nem akarnak minket cserben hagyni.

Az iskolában vagy a városban volt bármilyen megmozdulás?

Judit: Igen, a tanárok szerveztek egy kisebb flashmobot, úgy helyezkedtek el az aulában, hogy a tanársztrájkok szimbólumát formázzák meg. Nekünk diákoknak megmondták, hogy ne keveredjünk bele, de mi szerveztünk egy kisebb műsort nekik, hogy kifejezzük a hálánkat és támogatásunkat.

L.: A városban kisebb tüntetések voltak, de össze sem lehet hasonlítani azzal, ami Budapesten zajlott. Én fontosnak tartom, hogy vidéken is történjen valamilyen megmozdulás, úgyhogy beszédet is mondtam az egyik tüntetésen, itt Egerben.

A Covid alatt milyen tapasztalataitok voltak? Jól ment a közös munka a tanárokkal?

Z.: Én hetedikes voltam, mikor elkezdődött ez az egész őrület. Az én osztályomban szinte mindenki rontott, mert nagyon magunkra voltunk utalva. Ha nem tudják élőben elmagyarázni az anyagot, akkor elég nehéz jól teljesíteni.

Jázmin.: Én is általános iskolás voltam és nagyon szenvedtem. Nem volt, aki motiváljon. A tanárok nagyon küzdöttek és nagyon próbáltak segíteni, de egyszerűen nem ugyanaz. A tábla, a padok, a kréta, tudom furcsán hangzik, de nekem nagyon hiányzott.

Ismertek valakit, aki tanári pályára készült, de a jelenlegi helyzet miatt meggondolta magát?

Judit: Én.

Z.: Én.

L.: A nővérem még mindig ebbe az irányba tart. Annyira szeretném, hogyha valaki meghallja azt, hogy ő igenis tanár szeretne lenni, akkor gratuláljon neki és nem pedig sajnálja.

Judit: Nekem is nagy vágyam volt, és remélem, hogy lesz valamilyen változás a közeljövőben, mert akkor újra törném rajta a fejem.

Milyen eredményeket vártok? Milyen lenne számotokra egy ideálisan működő iskola?

Jázmin: Sokan összefogtak és ez nagyon bíztató, de azok, akik döntenek szerintem nem vesznek tudomást róla. Még hangosabbnak kell lennünk. Én csak azt szeretném, ha a tanáraim boldogan és elégedetten jönnének be tanítani. Szeretném, hogy megbecsüljék őket anyagilag is.

Z.: Én tényleg nagyon bizakodó vagyok és szerintem is, ha elég hangosak vagyunk, akkor képesek vagyunk bármire. Számomra egy ideális iskolában jól megfizetett tanárok lennének, akik kiválaszthatják, hogy melyik tankönyvből akarnak tanítani. Eldönthetik, hogy melyik anyagot mikor és meddig szeretnék venni. Egy olyan hely, ahol sok a fiatal tanár. Igen, azt hiszem ez lenne a legjobb. Egy olyan jövő, ahol a tanáraim büszkék lehetnek a hivatásukra.

Szerző: Szabó Anna

2022-ben nagyban megnövekedtek a tanártüntetések, hiszen az oktatási rendszer kezd elfogadhatatlanná válni. Mindezek hatással vannak a jelenlegi pedagógushallgatókra is. Ennek kapcsán beszélgettem novemberben három ELTE tanárhallgatóval, Lucával (elsőéves történelem-matematika szakos), Mátéval (harmadéves angol-orosz szakos) és Alexszel (harmadéves angol-japán szakos). Ők mondták el, hogyan vélekednek a jelenlegi helyzetről, az élményeikről és arról, hogy szerintük hová fog ez kifutni.

Mindhárman régóta tudták, hogy tanárok szeretnének lenni, és korábbi jó tanulmányi élményeik motiválták erre őket, legyen szó korábbi mentorálásokról vagy volt tanáraik támogatásáról. Továbbra is kitartanak emellett a jelenlegi helyzetben. Máté így gondolkodik: „Legfőbb motivációm a tanári pályára az, hogy társadalmilag hasznos szerepben tudjak elhelyezkedni, amiben valóban látom, hogy egy jobb nemzedék jövőjét jelenti.”  

Megkérdeztem őket, hogy a pályaválasztásuk során az alábbi szempontok közül mi mennyire motiválta őket: kreatív gazdasági módszerek alkalmazása – önfejlesztés – presztízs – önfenntartás – vagyoni biztonság –fiatalokkal való foglalkozás. Így állították sorrendbe ezeket:

Luca: kreatív tanári módszerek alkalmazása – fiatalokkal való foglalkozás – önfejlesztés – presztízs – vagyoni biztonság – önfenntartás

Máté: fiatalokkal való foglalkozás – kreatív tanári módszerek alkalmazása – önfejlesztés – presztízs – önfenntartás – vagyoni biztonság

Alex: önfejlesztés – vagyoni biztonság – kreatív tanári módszerek – fiatalokkal való foglalkozás – önfenntartás – presztízs.

Láthatjuk, hogy Luca és Máté sorrendje meglehetősen hasonló, Alexé pedig különbözik a többiekétől. Így vallott arról, hogy őt mi motiválja: „Legfőképpen az, hogy magán szférában, cégeknél, egyetemen még nagyobb az elismerés és több a lehetőség. Valamint külföldön sokkal nagyobb a tanárok megbecsülése, emiatt terveim között is szerepel külföldön tanítani.”

Szerinted milyen problémákat okoz a tanárhiány?

Alex: „Nincs elegendő szaktanár, legfőképpen a természettudományos tantárgyak esetében, amely ahhoz vezet, hogy a diákok nem kapnak megfelelő tudást a szakmai háttér hiánya miatt. Valamint a tanárok sokkal leterheltebbekké válnak, mivel több munkát kell elvégezniük.”

Máté: „A tanárhiány miatt van az, hogy olyan tanárok taníthatják a diákokat, akik mondjuk nem felelnek meg a munkakör elvégzésére. Ahogy minden munkában van, így a tanárságban is vannak olyanok, akik kevésbé felelnek meg az elvárásoknak, viszont ezt tudná ellensúlyozni, ha sok tanárjelölt lenne, mert akkor verseny tudna kialakulni a pozíciókért. Viszont verseny nélkül, egy alkalmatlan tanárt sosem fognak kirúgni, mert még mindig jobb megtartani, mintha üres lenne a terem.”

Mit gondolsz az elmúlt időszakban tartott tüntetésekről?

Máté: „Véleményem szerint ez egy várható reakció volt a tanárok közösségétől, hiszen már hosszú ideje elhanyagolt szakmáról van szó. Ráadásul egy olyan szakmáról, ami az ország jövőjét neveli fel, olyan bérekért, amiben sajnos főleg pályakezdőként, egy albérlet sem engedhető meg. A bérektől eltekintve is több probléma felmerül, mint például a NAT-nak a módosítása évről évre. A legnagyobb probléma, hogy az oktatás egy olyan befektetés, ami hosszú távon térül csak meg igazán, ezért sokszor nem érdeke senkinek, hogy felelősséget érezzenek iránta, mivel nincsen haszon belőle azonnal.”

Luca: „Aktívan követem, és volt amilyen részt is vettem. Rengeteg diák kimegy, és kiáll a tanáraikért. Nagyon sokan fel is szólalnak. Lelkesen követem a volt iskolámnak a tanárait, és ahogy sztrájkolnak. Jó látni, hogy a tanári kar fele kiáll, és harcol, és megtesznek mindent, amit csak lehet, még ha konfliktusba is kerülnek a másik féllel.”

Vettél részt tüntetéseken? Milyen élmény volt?

Máté: „Október 23-án részt vettem a tüntetésen egy ideig, mert úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom a jövőbeli szakmám iránt. Hatalmas tömeg volt, aminek örültem, mert azért mégis jó látni, hogy mennyi ember igényli az oktatás megmentését és szolidarít a tanárokkal.”

Milyen érzés az, hogy sokan támogatják a tanárokat országszerte? Szerinted téged is támogatnak ezzel, a te jövődről is szól, vagy csak a jelenről?

Luca: „Ez fixen szól a mi jövőnkről is hiszen, ha most nem kezdenének semmit, akkor semmi nem garantálná azt, hogy mondjuk öt év múlva mire én végzek, jobb lesz a helyzet. Valószínűleg nem tudatos. Inkább talán az idősebb tanároknál lehet ilyesmi, akiknek igazából már oly mindegy, mert 1-2 év múlva nyugdíjasok lesznek.”

Máté: „Őszintén nekem jól esik, hogy mennyi embert megérint ez a téma, főleg, hogy a diákokat is. Azt érzem, hogy ez az én jövőmről is szól már, hiszen 4 éven belül már én is itt fogom a gyakorlatomat végezni egy magyar gimnáziumban. Sőt, szerintem én benne leszek az első tanár generációba, ami ennek a következményeit fogja érezni, ami lehet, hogy javulást hoz vagy akár további hanyatlást.”

Mit gondolsz, mi lesz ennek a vége, hová fog kifutni?

Máté: „Tüntetések most nagyon sok ideig még lesznek, amennyiben nem látnak pontos megoldási tervet a kormánytól. Valószínűnek tartom, hogy a jövőben emelni fogják valamennyivel a tanárok fizetését, de szerintem az a szám, amit kitűztek célnak, az szerintem csak egy ígéret marad.”

Alex: „Már kaptunk ígéretet a kormány felől a bérek megemelésére, viszont, hogy azt tényleg be fogják-e tartani, azt csak a jövőben tudhatjuk meg. Valamint a béremelés csak egy problémát oldana meg, tehát szerintem tovább folytatódnak majd a követelések, addig amíg át nem esik egy teljes reformon az oktatás.”

A jelenlegi helyzet kilátástalan. Luca szeretne visszamenni volt iskolájába tanítani, és szándékozik kitartani emellett a pálya mellett. Alex szívesen dolgozna Dél-Koreában is vagy Nyugat-Európában, miután ledolgozott öt évet Magyarországon. Máté így mesélt terveiről: „Sajnos a jelenlegi helyzet miatt is, azt tartom valószínűnek, hogy a tanulmányaim végeztével külföldön fogom folytatni az oktatást, mivel nem szeretném ezt egy olyan helyen végezni, ahol hátráltatnak az életben. Bár nem lenne problémám azzal, hogy Magyarországon gimnáziumban tanítsak vagy akár később egyetemen, de ahhoz az ország hozzáállásnak nagyban meg kéne változnia sok mindennel kapcsolatban.” Bárhogy is fog alakulni a következő időszak, szükség van a kitartásra, hogy a jelenlegi tanárszakos hallgatóknak ne kényszer legyen Magyarországon tanítani.

 Szerző: Bányi Flóra Laura

„…A keresztény hit és az ősi magyar hagyományok mentén kialakult kultúránknak szellemében jött létre és fejlődött a magyar oktatás, a magyar iskolarendszer.

Számunkra nemzeti érték a gyermek, az óvodások és az iskolások jövőjének záloga pedig az Önök kezében van. Önök azok, akik alapvető képességek elsajátítása után továbbvezetik őket a tudás rögös útján, felfedezik a bennük rejlő tehetséget. Önök azok, akik nemcsak tanítják, hanem nevelik is gyermekeinket, és nemzeti hagyományaink átadása mellett a személyiségüket is formálják.

Önök nem szakmát, hanem hivatást választottak. Az Önök munkájának eredménye hosszú évek alatt válik kézzel foghatóvá. Fáradozásaik éppen ezért különös megbecsülést érdemelnek…”

A fenti bekezdések Kásler Miklós tollából származnak. Az idézett szöveg az emberi erőforrások miniszterének 2020 decemberében tanárokhoz intézett levelének egy részlete. Akkor a járvány megpróbáltatásai szolgáltatták a biztatás apropóját, a leírt gondolatok azonban univerzálisnak érződnek. Alig egy évvel később már arról szóltak a hírek, hogy a kormány és szakszervezetek nem tudnak megegyezésre jutni. A tisztelet és a megbecsülés építményén lévő repedések ekkor kezdtek a nagy nyilvánosság számára is előtérbe kerülni.

2021 decemberében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) bejelentette, hogy a tárgyalások sikertelensége miatt a tanárok sztrájkra készülnek. Ettől a pillanattól a törvényhozás és a tanárok közötti viharos viszony háborússá vált. A sztrájk ellehetetlenítésére különböző munkabeszüntetési formákban érkezett válasz. A nyári szünetig azonban továbbra sem sikerült megegyezésre jutni.

Szeptembertől minden ott folytatódott, ahol tavasszal abbamaradt. A Tanítanék Mozgalom indíttatására számos iskola „gördülő polgári engedetlenségbe” kezdett. A kormány sem maradt tétlen, egyes tanárok központi, fenyegető leveleket kaptak. A résztvevők és a szakértők mind azt gondolták, hogy a legdurvább szankció, amivel a polgári engedetlenkedők szembe nézhetnek, az a munka alóli felmentés, azonban ezt a tanárhiány miatt elképzelhetetlennek tartották.

Szeptember 24-én a PDSZ egységes sztrájkot hirdetett a pedagógusok világnapjára, október 5-re. Szeptember 30-án megtörtént, amire kevesen számítottak: a tiltakozások miatt több tanárt is kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból.

A fenyegetések és a kirúgások hatására megindult az eddig országosan, elszigetelten zajló tiltakozások koordinálása.  Október 5-én országszerte élőláncok és tüntetések zajlottak.

Október folyamán tovább folytatódtak a tüntetések, a PSZ pedig újra megerősítette a követeléseit, amelyek: 45%-os béremelés; önálló minisztérium; kisegítő dolgozók bérrendezése; oktatáshoz értő kormánybiztos; a Nemzeti Alaptanterv átdolgozása; a diákok óraszámának a csökkentése; a központosítás megszüntetése; a szakmai autonómia visszaállítása; a szabad tankönyvválasztás és az intézmények jogköreinek visszaállítása.

Talán ebben az időszakban hágott a mozgalom tetőfokára, a hírekben is minden nap találkozhattunk a témával – persze már ahol. Beszélgetéseim során többen mesélték, hogy az október 5-i élőlánc után a közszolgálati hírcsatornán fél percet szenteltek a hírszerkesztők a témának. A felvételeken pedig jellemzően jóval a tiltakozás kezdete előtti, hiányos élőláncot mutatták.

November végéig hét tanárral tudtam beszélgetni a kialakult helyzetről. Ági és Kati mind a ketten egy harmadik kerületi alapítványi iskolában osztályfőnökök alsó tagozaton. Zsuzsa szintén a harmadik kerületben, azonban állami iskolában tanít alsó, Zsófi pedig ugyanitt felső tagozaton. Ádám egy egyházi iskola gimnáziumi tanára Újpesten, Gergő szakképzésben tanít Budapest egyik külső kerületében, Ágota pedig Waldorf iskolában osztálytanító.

A beazonosítás lehetőségének elkerülése végett a nyilatkozók neveit megváltoztattam.

Meddig tartható ez az állapot?

Novemberben a problémák már több mint egy éve szem előtt voltak, január óta folyamatosak voltak a különböző megmozdulások is. A beszélgetések idején szinte minden hétre jutott egy élőlánc vagy tüntetés. Kíváncsi voltam rá, hogy mit gondolnak a pedagógusok, ez az állapot meddig tartható fenn, meddig kellene még folytatni ahhoz, hogy hatása legyen, vagy esetleg van-e már most bármilyen hatása.

Szinte mindannyian abban reménykednek, hogy ez addig fog folytatódni, amíg változás nem lesz. A legtöbben azt emelik ki, hogy a tüntetések, megmozdulások ereje egyelőre folyamatosan növekszik, egyre többen csatlakoznak. Gergő és Ági is rámutat, hogy idővel óhatatlanul csökkenni fog az akciók sűrűsége és ereje, pláne, ha nincs eredmény. Gergő példát is hoz a lendület megtörésére: kollegája szervezőként az egyik tüntetésen a résztvevők vártnál alacsonyabb száma miatti csalódását fejezte ki. Kati szerint azonban „már nem tud olyat tenni a kormány, ami ezt az egészet elcsendesíti.”

Azt, hogy meddig tartható fenn ez az állapot, senki sem tudja. Zsófi kiemeli, hogy mennyi plusz energiával jár a tiltakozás. A tanárok nagy része szereti, amit csinál, szereti a gyerekeket és könnyen lelkiismeret furdalása lesz, ha úgy érzi, elhanyagolja őket. Végső soron a hivatástudat miatti extra teher hosszú távon senkinek sem elviselhető.

Páran említik a radikalizálódás lehetőségét is. Elsősorban nem arra gondolnak itt, hogy kocaköveket kell dobálni és gyújtogatni, hanem főként valódi sztrájkra.

A kormány 2022. februárjában erősen korlátozta a munkabeszüntetés lehetőségét a tanároknál, azóta jogszerű körülmények között hatásos sztrájkra nem igazán van lehetőség.

„Inkább tüntetek, mint sztrájkolok mert azt érzem, hogy röhögnek rajtunk, úgy látom, hogy semmi értelme” – hangzik el a gondolat ezzel kapcsolatban Zsófi szájából. Ági pedig a kukásokat hozza példának, akik esetében a valódi sztrájk elég gyorsan hatásos volt.

Az eredményekkel kapcsolatban sem túl pozitív a pedagógusok összképe. Az ígéreteket már senki nem veszi komolyan. Egyedül Gergő reménykedik benne, hogy a megmozdulások állnak a pozitív irányba megváltozott ígéretek mögött, konkrét tettek és kézzelfogható eredmények nélkül azonban ezek így számára is üresek.

Ágota azt emeli ki, hogy ő már évek óta ezeket a problémákat szajkózza, a tanári pályán is csak azért maradt, mert úgy érzi azzal, hogy nem állami iskolában tanít, egyfajta tiltakozást fejez ki. Hasonló módon gondolkodik Zsuzsa is. Ő azt tudja eredményként kiemelni, hogy legalább már nem csak magukban puffognak a tanárok, hanem a problémák a felszínre kerültek.

A valódi problémák vannak kiemelve? Melyik a legfontosabb?

Egy ilyen ügy hamar a politika színterére léphet, itt azonban könnyedén torzulhat is. Ezért fontos, hogy a szakszervezetek, mozgalmak által megalkotott és a tüntetők által skandált jelszavak, követelések valóban fontos kérdésekre fókuszáljanak. A beszélgetések során mindenki megerősítette, hogy ebben az esetben ezek sarkalatos kérdések, és ami még fontosabb: a jelszavak valódi problémákat takarnak.

A legtöbben az alacsony fizetések kérdéskörét emelik ki. Ehhez azonban minden esetben azt is hozzáteszik, hogy ez túlmutat a kapzsiságon, vagy azon, hogy „a tanárok már megint a fizetésükért sírnak”.

„…legelőször – akármilyen nehéz is ezt kimondani – de az anyagi kereteket kell biztosítani. Ha rendes fizetés lesz, akkor lesznek – jó sokára, hiszen még a tanárképzésekre jelentkezők aránya is alacsony – tanárok. Utána a <<minőség>> növekedését is el lehet várni. (Mint a fociban. Ha van stadion, van sok focicsapat, fociiskola stb., akkor előbb-utóbb lesznek felfedezett tehetségek – elvileg.) És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy van-e az országnak pénze, vagy szegény, mert oktatásnak akkor is kell lennie, ha az ország teszem azt csődben van. És ez, ha úgy tetszik <<Nemzeti ügy>>, semmi köze az EU-hoz, és az EU-s forrásokhoz!” – mondja a témáról Ágota.

A probléma jelentőségét illusztrálandó Ádám arról beszél, hogy – hasonlóan azokhoz a kollegáihoz, akik szintén egyedül visznek egy háztartást – akár második állás vállalása is szükséges lehet annak érdekében, hogy megélhetését biztosítsa.

A fizetések rendezése és az ezzel járó pozitív hatások mellett többen kiemelik a társadalmi megbecsülés hiányát, illetve az indokolatlanul magas óraszámot. Ezt alapesetben is gyakran túl magas – ami a gyerekekre is felesleges, extra terheket pakol – azonban a szakember hiány miatt a helyettesítések is jelentősen megdobják.

Gergő fontos kérdésként jelöli meg a tanárok szabadságát azon a téren, hogy mit és hogyan tanítsanak. Hasonló gondolataiban Ági is kiemeli mennyire élvezi, hogy maga választhatja meg a tankönyveket, illetve, hogy azt a hat évet, amíg ő foglalkozik a gyerekekkel, szabadon osztja be. Minden tananyagot akkor ad le, amikor úgy érzi, a leghatékonyabb és nem akkor, amikor azt valaki előírja.

Társadalmi válasz

Érdekelt, hogy a tanárok miképpen érzékelik a társadalom részéről érkező visszajelzéseket. Az ellenzők vagy a támogatók táborát érzik-e népesebbnek.

Ezzel kapcsolatban mindenki kiemeli, hogy a tüntetések résztvevői és velük együtt az ügy mellett kiállók száma folyamatosan növekszik, ugyanakkor majdnem mindenki gyakran találkozik ellenvéleményekkel is. Közeli baráti, rokoni körből, idősebb kollégák közül hozzák a példákat olyan hozzáállásra, ami csupán hőbörgésnek, színjátéknak vagy akár csak feleslegesnek állítja be a követeléseket, megmozdulásokat.

A véleménykülönbségek egy része a közmédia és a magát másik oldalnak tekintő hírszolgáltatók közötti felfogásbeli különbségből is fakadhat. Ági, Zsófi és Zsuzsa is említik, hogy kellemetlen érzés egy-egy nagyobb megmozdulás után azt látni, hogy némelyik hírcsatorna mennyire nem foglalkozik a témával.

Amiről még szó volt

Igyekeztem minden interjúban azonos kérdésekkel feldolgozni az eseményeket, azonban volt pár olyan téma, ami nem került elő minden beszélgetés során, illetve mindig megkérdeztem interjúalanyaimat, hogy milyen általuk fontosnak gondolt dolgokat emelnének még ki.

Ági rögtön le is csap az alkalomra, hogy elmondja, találkozott olyan híresztelésekkel, melyek szerint a tanárok hergelik a diákokat, hogy menjenek tüntetni, ez azonban nem igaz. Elmondja, hogy a diákok teljesen önállóan vesznek részt a megmozdulásokban, sőt gyakran a szervezésben is. Ezen felbuzdulva később több interjú során is megkérdeztem, hogy beszélnek-e a helyzetről a gyerekekkel, ha igen milyen környezetben.

Olyan tanárral vagy iskolával nem találkoztam, ahol kifejezetten tabutéma lett volna a tüntetés, vagy bármilyen megmozdulás. A legtöbb helyen – főként osztályfőnöki órán – elő is kerül a téma, főleg akkor, ha a diákok kérdeznek. Azt pedig Ági és Gergő is alátámasztja, hogy kérdeznek maguktól is lelkesen, főként gimiben, de az alsóbb osztályok tanulói is érzik, hogy a helyzet érinti őket.

Több beszélgetésben előkerül az önálló oktatáspolitika hiányának problémája. Kati és Ádám is említi, hogy ez a helyzet – finoman szólva – problémásnak nevezhető. Zsuzsa és Zsófi pedig arról beszélnek, hogy rendszerszinten kéne számos dolgon változtatni. Úgy látják, hogy nagyon sok a pazarlás akár konkrét gazdasági akár az emberi erőforrások terén.

Két beszélgetés során felmerül az alkalmatlan tanárok kérdésköre is. Ágota és Zsófi is mondják, hogy szigorúan szakmai teljesítmény alapján bőven vannak, akik alkalmatlanok. Azonban ekkora tanárhiány mellett nem engedheti meg senki, hogy kirúgják őket. A munkaerő hiánya pedig visszavezethető a szakma népszerűtlenségére, aminek meg jelentős részét képezi, hogy a bérezés erős megélhetési problémákat vet fel, főleg a pályakezdők esetében. Hasonló gondolatot fogalmaz meg Ági is, amikor a pedagógus minősítésről beszélgettünk. Megemlítette, hogy bár a lényege ennek pont az lenne, hogy a tanárok alkalmasságát, vagy éppen alkalmatlanságát megállapítsa, azonban ő még nem hallott olyanról, akit megbuktattak volna, hiszen az automatikusan azzal jár, hogy az illető nem taníthat tovább.

Az általam kérdezett tanárok válaszai megfogalmazásukban teljesen különbözőek voltak, mondandójukban azonban azonosak. Intézménytől, szakterülettől vagy az oktatott gyerekek életkorától függetlenül mindannyian úgy érzik, hogy probléma van. Ami biztos, hogy ők azok, akik a jövő generációját nevelik minden nap. A címben található idézet is erre utal, ami éppen Ádám szájából hangzott el, de bármelyikük mondhatta volna. A beszélgetések során úgy éreztem, hogy nagyon sok frusztráció egy disszonanciából ered: a tanárok minden nap tudásuk legjobbja szerint tesznek a jövőért, ezt viszont a társadalmi státuszuk nem mutatja.

Szerző: Szentirmai Áron